Győri siker az Európai Olimpiai Bizottság ülésén

A szervezet prágai közgyűlésén a 2017-es győri rendezésű EYOF prezentációja elnyerte a tagállamok képviselőinek tetszését…

 

Lapunk kérdésére Borkai Zsolt polgármester, a Magyar Olimpiai Bizottság elnöke kiemelte, örömteli, hogy több pozitív visszajelzést is kaptunk a 2024-es budapesti olimpiarendezés terveivel kapcsolatban, és örömteli az is, hogy az Európai Olimpiai Bizottság tagországai pozitívan és várakozásokkal tekintenek a 2017-es győri Európai Ifjúsági Olimpiai Fesztiválra. „A megelőlegezett bizalomra igyekszünk rászolgálni, ezért a célunk egy jól szervezett, fesztiváli hangulatú versenysorozat lebonyolítása.”

 

A közgyűlésen Fekete Dávid alpolgármester ismertette az előkészületek jelenlegi állását. Prezentációjában bemutatta a már elkészült és a hamarosan megépülő létesítményeket, de kitért a szervezés többi szegmensére is. Elmondta, az olimpiai faluval kapcsolatos végleges döntés januárban várható, de annak egyik helyszíne az egykori olajgyár helyén épülő, 200 lakásból álló épületegyüttes lesz. Az előadás, ahogy a győri játékokat népszerűsítő film is nagy sikert aratott, a közgyűlést követő díszvacsorán Thomas Bach a Nemzetközi, valamint Patrick Hickey az Európai Olimpiai Bizottság elnöke is személyesen gratulált a győrieknek. Az alpolgármester kifejtette, „Joseph Cassar, az EYOF koordinációs bizottságának elnöke a közgyűlésen kiemelte, győri látogatásuk során kedvező benyomásokat szereztek, elsősorban a programhelyszínek magas színvonalával kapcsolatban. Arról is biztosította a tagállamok képviselőit, hogy Győrben nagyon kompakt rendezvény várható, hiszen szinte minden helyszín sétálótávolságra található egymástól, ami az olimpiai hangulatot erősíti.”

 

„Az elnök arra is felhívta a figyelmünket, hogy a győri rendezés még egy szempontból is komoly jelentőséggel bír, hiszen a NOB 2017 szeptemberében, vagyis a győri EYOF-ot követően hozza meg döntését arról, hogy mely ország rendezheti a 2024-es nagy olimpiát.” – tette hozzá Bolla Péter polgármesteri biztos. Hozzáfűzte, hasznos volt Győr számára az előző, Tbilisi EYOF értékelése, ahol a pozitívumokra és a negatívumokra egyaránt kitértek. „Folker Hellmund az EOC brüsszeli irodájának igazgatója az európai pályázatok sikeres benyújtásához ajánlotta fel segítségét, látogatásunk zárónapján pedig Katerina Nycova EYOF koordinátorral egyeztettünk a nyitott kérdésekről, a szervezők előtt álló feladatokról.” A koordinátor legközelebb várhatóan januárban látogat városunkba, ahol a részterületek vezetőivel egyeztet majd a szervezési kérdésekről.

 

 

 

Forrás: Győr+ Online

Vissza
Fel
Normál