Kezdődik az Európa-kupa, három győri judós az EYOF-on

Győr évtizedek óta házigazdája a fiatal tehetségek judo világversenyeinek.

 

Korábban elsősorban a juniorok kaptak komoly lehetőséget arra, hogy megmérettessék magukat, de amióta ez a korosztály ugyanolyan viadalokon szerepelhet nemzetközi szinten, mint a felnőttek, a győri verseny a serdülők mezőnye felé nyitott. Ezzel a korosztállyal válogatott szinten csak Magyarország foglalkozik, és ez az eredményeinken is látszik „Nagyon jó felismerés volt, hogy a serdülőknek rendez a város komoly nemzetközi viadalt, hiszen már ebben a korban is fontos, hogy a fiatalok megtapasztalják a versenyhelyzetet, azt, hogy a tatamin hogyan kel elviselni a győzelmet, a vereséget. Örülök, hogy a küzdősportok egyre népszerűbbek, és Győrben is nagyon sokan eredményesen szerepelnek a judósok közül is” – mondta Takács Tímea önkormányzati képviselő az esemény sajtótájékoztatóján.

 

 

A győri esemény rövid idő alatt a kontinens legszínvonalasabb versenye lett.  A X. Serdülő Judo Európa Kupát, egyben Vági Miklós-emlékversenyt szombaton és vasárnap rendezik az Audi Arénában 10 ország 300 sportolójának részvételével. Bár az itt tatamira lépők még nem az EYOf korosztályához tartoznak, de az ifjúsági olimpiai fesztiválon résztvevő magyarok közül sok judósnak ez volt élete első nagy versenye. A szövetség sportigazgatója a sajtótájékoztatón jelentette be, hogy a győriek közül kik lehetnek ott az EYOF-on. „A tizenkét fős magyar válogatott negyedét a GYAC sportolói teszik ki, hiszen hárman is itt lesznek az olimpiai fesztiválon. Kardos Tímea, Sipőcz Richárd, és Vida András is a rendező várost képviseli a nemzeti csapatban júliusban” – mondta Nagy András, a Magyar Judo Szövetség sportigazgatója. Nagy György a Magyar Judo Szövetség főtitkára hozzátette, a győri viadalon több magyar éremre is számíthatunk, és az sem lenne meglepetés, ha hazai csapat lenne a legeredményesebb.  A X. Serdülő Judo Európa Kupa küzdelmei mindkét napon délelőtt 10 órakor kezdődnek, a döntők pedig szombaton 16, vasárnap 15 órakor lesznek az Audi arénában.

 

Június 3. szombat

7.30: mérlegelés az Audi Arénában

8.00: sorsolás

10.00: fiú 36, 40, 45, 50 és 55 kg; lány 36, 40, 44 és 48 kg

Selejtezők

15.30: megnyitó ünnepség

16.00: bronzmérkőzések, döntők, díjátadás

Június 4. vasárnap

7.30: mérlegelés az Audi Arénában

8.00: sorsolás

10.00: fiú 60, 66, 73, 81 és +81 kg; lány 52, 57, 63 és +63

kg selejtezők

15.00: bronzmérkőzések, döntők, díjátadás.

 

 

Forrás: Győr+ Online

 

Vissza
Fel
Normál